Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny ORSZÁGOS DÖNTŐ

2017. december 09.

A Baár-Madas Református Gimnázium adott otthont a döntőnek, amelyen 8 csoportban 25-26 csapat versenyzett. Lelkiismeretesen készültünk az egy hónap alatt, főleg a szóbeli fordulón bemutatandó jelenet igényelt sok időt, munkát.

Először az írásbelin mérték össze tudásukat a csapatok, a szóbeli fordulóba csak az első hat jutott tovább. A többiek is előadták a jelenetet (évfolyamonként), ott egy különdíjjal jutalmazták a legjobbat. Az írásbeli eredményhirdetése után szomorúak voltak a fiúk, mert a 13. helyen végeztünk. Érdekes, hogy körülbelül annyi pontot szereztek (163 p), mint a területi (166 p) fordulón!  Az erős mezőnyben ez ennyire volt elég. A döntő feladatai jóval nehezebbek, így ez szép eredmény. Örültem neki. Hazafelé azon gondolkodtam, mivel deríthetném jobb kedvre az orrukat lógató versenyzőket. Megnéztem hát Bolyai honlapján, hány ötödikes csapat indult. Az országban több mint 1460 csapat nevezett! Így már egészen másképp hangzik az eredményünk.

Gratulálok a versenyzőknek! Köszönöm a szülők segítségét, akik elvittek minket Budapestre, és lelkesen szurkoltak nekünk.

Akikre büszkék vagyunk:  5.a. – 13. hely - Menő Manók
Adorján Ákos, Inczédy Balázs, Kovács Kolos, Medgyesy Miklós

 

Remélem, jövőre is lelkesen készül majd minden csapat, mert sokat tanulhatnak és érdekes, játékos feladatokat oldhatnak meg. Minden eredménynek öröm, az igazi haszna azonban a versenynek a közös munka és anyanyelvünk szépségének, gazdagságának megismerése.

                                                                                                Duhonyi Tiborné                                                                                                                                         felkészítő tanár

Comments are closed.