Köszöntő

Kedves Látogató!

            Az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjai és pedagógusai nevében is sok szeretettel köszöntöm, illetve köszöntelek – e honlap látogatójaként.

            Folyamatosan változó világunkban szeretnénk hasznos információkkal szolgálni az idelátogatók számára az általános iskola működéséről, tanulmányi és sport programjairól, versenyeiről és eredményeiről.

            Az egyes oldalakon megelevenednek az iskolai közösségek mindennapjai és ünnepi pillanatai is. Láthatóvá válik minden, amit a diákok, szülők és pedagógusok megörökítésre méltónak tartanak, tartunk.

            Közösen valljuk, hogy:

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak a                                felébresztése”.

Ezért is kell egy hely!

  • Kell egy hely, ahol te is, én is megtalálhatjuk mindazt, ami érdekel bennünket, a világból és a másik emberből, belőled.

      Mert hiszen úgy születtünk erre a világra, hogy a tudás magja belénk volt ültetve. Ennek a magnak, ki kell csíráznia, önálló növénnyé kell fejlődnie és termést kell hoznia. Mert ez az élet rendje.

  • Kell egy hely, ahol ez a fejlődési folyamat védett körülmények között végbemehet. Ez a hely a család.  A család, ahol remélhetőleg szeretetben és egymást segítve élnek együtt a szülők, gyerekek, rokonok- Te és Én – a feltételek így biztosítottak.
  • Kell egy hely, ahol változatos körülmények között, néha élesebb szócsatákban, de továbbra is szeretetben fejlődhetsz. Te és Én itt találkozunk, hogy a magunkkal hozott tudást hasznos tevékenységgé növeljük. Ez a hely az iskola. Az iskola segít az élet különböző területein eligazodni. Én segítek neked és közben tanulok is tőled, mert ez is csak így működik, működhet, egymást segítve, kiegészítve.
  • S ha kell egy ilyen hely, itt van egynek az Árpád Fejedelem Általános Iskola pedagógusai, diákjai és szülői közössége, az egész intézmény.

                        Ismerj meg minket személyesen is!

Kedves Látogató!

Remélem, hogy honlapunkon való barangolásod során sikerült intézményünk oktató-nevelő munkájáról, hitvallásáról, céljairól és elért eredményeiről, fontosabb aktuális híreiről megfelelően tájékozódnod.

Ha kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal!

    Köszönöm az érdeklődést, üdvözlettel:

                                                                                                         Magyari József
                                                                                                                igazgató